Egy napra itthon

2014.06.01 21:46

Mivel is kezdjem? Múlt hét szombaton fél tizenegykor a buszunk elindult Budapestről. Emeletes busz volt, hiszen vagy 60 embert szállított. Én és Zs. fennt ültünk középe, ééééés sikerült mellénk ülnie a világ legidegesítőbb emberének! Az a csaj végig csak nyávogott és rágózott... azt hittem idegrohamot kapok. Zs.-vel hatalmas mázlink volt mert mögöttünk üres volt a hely, ezért ő hátrament és így kényelmesen elfértünk, és beszélgetni is tudtunk. délután olyan hat körül a buszunk megállt Passauban, és jó 2 órát kábé ott töltöttünk. Tettünk egy sétát, majd Zs.-vel leültünk a folyópartra és lelógattuk a lábunkat. Miután újra elindultunk drága idegenvezetőnkkel Lajossal, akinek be nem állt a szája és a rohadt hangszórókból órákig csak a dumáját hallgathattuk, úgy 3-4 óránként megálltunk benzinkutaknál... Én nem igazán aludtam, de vannak akik még nálam is kevesebbet aludtak, úgyhogy én elvoltam nayjából. Arra emlékszem hogy hajnali egy körül Frankfurtot hagytuk el éppen, és reggelre már Belgiumban voltunk. A benzinkúton lehetett venni frissen facsart narancslevet, az nagyon jó volt, de különösebben nem reggeliztünk. A Csalagút borzalmas volt, nekem fájt a fülem (de csak mert nagyon érzékeny vagyok a nyomásra) kb 80 méter mélyen mentünk és fél óra alatt átértünk Angliába. Az első megállónk Rye nevezetű kis hangulatos városka volt, tiszta Agatha Cristie-s hely.:) Nagyon édes volt, és nyugodt, ott adtak nekünk egy óra szabadidőt. 

 

Rye után Hastings következett, ami szintén a szívemhez nőtt, ugyanis egy tengerparti városka, nagy parttal, félig-meddig már óceáni, de nem vagyok benne biztos. Itt gyönyörű volt a kilátás, és Zs.-vel kiültünk a partra (később T. is csatlakozott) és vagy csak beszélgettünk, vagy éppen ugráltunk a partra csapodó hullámok elől:) Zs.-vel vettünk Fish &  Chipset nagyon finom volt, szálkamentes hallal, és leültünk félúton egy kilátó felé menet egy padra, és ott megettük, miközben a várost, és a tengert/óceánt figyeltük.... Az nekem az egyik legjobb emlékem marad:)

 

A Seven Sisters is gyönyörű hely, mi lementünk a partra és csúszós köveken mászkáltunk, vicces volt és csak hatszor estem el:) Ott volt egy ember aki bement a vízbe fürdeni, miközben fújt a szél, és kb 18 fok volt, ami tengerben mérve kábé -2... 

Éééés végre elindultunk Londonba, 3-4 óra volt az út, kábé fél hétre értünk oda, ahol a családok vártak minket, illetve a többieket, mert a mi házigazdánk persze késett:) Mr S. nagyon vicces, folyamatosan mesélt, és a két legjellemzőbb mondata a Mamma mia! és a Fantastic! volt. Mr és Mrs S. idősebb házaspár, Dél-Londonban laknak, a kertvárosban, normális házban, tipikus kerttel... Mrs S. kissé távolságtartó volt, kimértebb, de összeségében kedves volt. Viszont az kicsit furán jött ki, hogy kikötötte hogy magunk után fertőtlenítsük ki a kádat! Jó persze leöblítettük volna, de ő adott egy fertőtlenítőt és egy rongyot is... Mr S. viszont elég szórakoztató volt, de mindig késett. Az első nap a vacsoránk hotdog volt, nem éppen angol, de egész jó volt. A szobánk egy nagy franciaágyból és egy pótágyból állt, az ablakok előtt sárga sötétítő vászon és vagy két napig szenvedtünk, mire ki tudtuk nyitni az ablakot, addig viszont meleg és lábszag volt bent:D 

Ez volt az első nap! De mivel holnap reggel 5:30-ra ki kell mennem a buzhoz, ugyanis osztálykirándulásra megyek Erdélybe, ezért mennem kell:) Majd később beszámolók a többi napról is, és Erdélyrő is! :))