Sajnálom, visszatértem

2014.06.29 15:24

Sajnálom, most nagyon sokáig elmaradtam, egyszerűen összesűrűsödtek a dolgok, de nem tűntem el végleg! Az angliai posztot megírom a közeljövőben, viszont holnap mazsola táborba megyek, ugyhogy megint egy hétig kimaradok! Szóvaal...hol is tartottam? Erdély után még suliba jártunk, ami abból állt, hogy egy szerdai napon volt "tanítás", ugyanis kedden a tanári bankettre készültünk, és szerda délután az egész osztállyal sátorozni mentünk, mint utolsó program.... Pénteken meg már nem volt suli. Nálunk egy hétre rá szombaton volt a ballagás, addig volt időm, csak minden napra volt egy program és nem volt életerőm írogatni. Aztán szombaton ballagtunk, az is egy külön sztori, viszont volt rá egy hetem, hogy írjak. Sajnálom, jelentkezhettem volna hamarabb is... 

Pénteken A.-nál aludtam, és másnap reggel ovagolni mentünk, ma reggel pedig őrületes izomlázzal ébredtem (délben):D Holnap reggel vonattal megyünk mazsola táborba Szántódra, és pénteken jövünk haza. Kiváncsi vagyok milyenek lesznek az osztálytársaim, de szerencsére pár barátom maradt a suliban, úgyhogy lesz kivel dumálni:)) Csütörtökön voltunk beiratkozni, szóval már hivatalosan gimis lettem:) 

A ballagás nagyon szép volt, csak sajnos fújt a szél ezért a lufikkal bénáztunk egy sort. Rengeteg virágot kaptam, A. saját kezűleg csinált egy csokrot:) Mondtam beszédet az egyik barátnőmmel egész jól sikerült (szerencsére), és mindenki nagyon csinos volt:) Az osztályban elbúcsúztunk mindenkitől, az osztályfőnökünk nagyon szomorú volt, sírt amikor C. mondott egy beszédet, mindenki meghatódott. Aztán lementünk a Balcsira vitorláztunk 2 órát, aztán jöttünk is fel. 

A sátrazás vicces volt, és jó mert még baromkodtunk egy utolsót:D 

Szóval ennyi történt az utóbbi hónapban:)