Visszatértem a Trónok harcával:)

2014.04.09 00:04

Elnézést, az utóbbi időkben eltűntem, de remélhetőleg most újult erővel írhatok:D Tegnap izgalomban éltem, mert kijött a Trónok harca 4. évada! Már hónapok óta erre várok, és végre... 

Ez a rész hosszabb volt tíz perccel a szokásosnál, de azért ehhez hozzájárult a hosszabb főcím, és az előzmények mutatása is. Szerencsére, mivel a készítők tudták, hogy mivel már egy ideje vége lett a 3. évadnak, a legtöbb ember elveszítette a fonalat, ezért a bevezető részt tökéletesen megoldották! Nem voltak benne nagy csavarok, nem bonyolították túl, inkább levezették a harmadik évad feszültségeit, és átkísérték az újabbakba.  SPOILER!    Mivel a harmadik évad 9. részében a főszereplők nagy részét megölték, ebben megmutatták, hogyan viseli ennek a következményeit Sansa, Arya és Jon, valamint előkészítették a vadakkal folytatott háború kezdetét. Azzal kezdődik a rész, hogy Tywin Lannister beolvasztja Ned Stark valyriai acélból készített kardját, Jeget, és két kardot kovácsoltat belőle ahogy az epzód címe is mutatja (Two Swords), egyiket Jaime-nek adja, akinek ugyebár levágták kardforgató kezét. Branről most nem esett szó, azonban Cersei és a hazatért Jaime kapcsolatáról sokat megtudhattunk. Tyrion most mégjobban beopta magát a szívembe, Sansaval nagyon kedvesen és megértően viselkedik, bár a lány elfordul tőle. Délen Daenerys Targaryen a sárkányait neveli, akik már elég nagyra nőttek, és a Makulátlan hadseregével folytatja útját. Arya és a Véreb összetűzésbe keverednek pár emberrel és Arya visszaveszi a Jontól kapott kardját. Összességében nekem tökéletes első rész volt, bevezetéshez épp elég. A második rész áőrilis 14-én jelenik meg Magyarországon. SPOILER VÉGE.